Új webhely létrehozásakor a honlapstruktúra egyike azoknak az elemeknek, amelyekre érdemes már a folyamat elején gondolni.
Miről olvashatsz ebben a cikkben?
Bár egy olyan CMS-ben (tartalomkezelő rendszer, content management system, CMS), mint a WordPress, utólag könnyen módosítható.
1. Mi az a weboldal struktúra?
A honlapstruktúra arra utal, hogyan épül fel egy weboldal tartalma.
Egy weboldalnak jellemzően sokféle – kapcsolódó – témája van, és a honlapstruktúra foglalkozik azzal, hogy miként kapcsolódjon, csoportosuljon ez a tartalom, hogyan történik a linkelés és a látogatónak való megjelenítés.
Használhatunk taxonómiákat, például kategóriákat és címkéket, de belső hivatkozásokat, navigációt és navigációs útvonalakat is a webhely szerkezetének javításához.
Ahogy egyre több blogbejegyzést, szöveges tartalmat írunk, vagy több termékoldalt hozunk létre, weboldalunk egyre zsúfoltabb lesz, ezért fontos, hogy jól rendszerezzük, hogy a látogatók és a Google is megtalálják, amit keresnek.
2. Miért olyan nagyon fontos ez?
Ha egy 600 oldalas könyvre gondolunk, akkor nekünk sem mindegy, hogy ad-hoc vannak összerakva egymás után a lapok, mintha a szél fújta volna össze, vagy fejezetenként, a történet vonalát követve fűzték össze, tartalomjegyzékkel kiegészítve.
2.1. A weboldal struktúra egy térkép a Google számára
A webhely felépítése nyomokkal szolgál a Google-nak, hogy hol találhatja meg a legfontosabb tartalmat.
A weboldal szerkezete határozza meg, hogy a keresőmotor képes-e megérteni, miről szól a weboldal, és mit árul.
A Google belső és külső hivatkozások követésével térképezi fel a webhelyeket egy Googlebot nevű robot segítségével. (Ismerd meg jobban: Hogyan működik a Google kereső?)
A linkek követésével a Google meghatározza a különböző oldalak közötti kapcsolatot.
2.2. Ne versenyezz a saját tartalmaddal!
Minél több tartalom van a weboldalunkon, annál valószínűbb, hogy közzé tettünk olyan blogbejegyzéseket vagy cikkeket, amelyek ugyanazt a témát érintik.
De a Google nem fogja tudni, hogy ezek közül melyik a legfontosabb, hacsak nem „mondjuk el” neki.
Rendezd a tartalmat fontosság szerint, ehhez pedig egy jó belső linkelési struktúrára van szükség.
Ha nem mondod el a Google-nak, hogy mely bejegyzések a legfontosabbak, akkor az összes bejegyzésed versengeni fog a figyelemért, ráadásul egymással.
2.3. A jó felhasználói élmény kulcsa
Ha a látogatók könnyen eligazodnak egy webhelyen, jobb böngészési élményben lesz részük.
Ez növeli annak esélyét is, hogy konverziót hajtsanak végre: megvásárolják a termékeket; feliratkozzanak a hírlevelére, vagy legközelebb is visszatérjen az oldalra.
És naná, hogy a Google is szereti a jól teljesítő oldalakat!
3. Hogyan építsünk fel jól teljesítő weboldal struktúrát?
A fejezetcímek kiemelve, nagy betűkkel, az alfejezetek számozva, logikus sorrendben, kivonattal a borító hátulján – dióhéjban.
3.1. Csoportosítsd a hasonló oldalakat kategóriákba
Ha weboldaladon több ezer URL található, a tartalom elrendezése hatással lehet arra, hogy a Google hogyan térképezi fel és indexeli azt.
Ha kategóriákba csoportosítod a hasonló témákat, a Google megtudhatja, milyen gyakran változnak az URL-ek az egyes csoportokban (ami az újbóli feltérképezés miatt fontos).
3.2. Figyelj az egyes kategóriák méretére!
Igyekezzünk azonos mennyiségű tartalmakat kialakítani a kategóriák segítségével.
A kategóriák méretei aránytalanokká válhatnak egymáshoz képest, ha egy adott témáról sokat írunk, másokról meg kevesebbet, így a nagy kategóriát két kisebb kategóriába kell osztani.
Jó hüvelykujjszabály, ha figyelünk arra, hogy egyetlen kategória se legyen kétszer akkora, mint bármely más kategória.
Ha az egyik kategória jelentősen nagyobb, mint a többi, a weboldal kiegyensúlyozatlanná válik.
3.3. Távolítsd el a régi tartalmat
Sok üzletben minden évszakban más-más kollekciót árulnak (ruhák, cipők stb.), a szezon végeztével pedig eltávolítják a cikkoldalakat.
Mi a helyzet ilyenkor a törölt termékoldalra mutató linkekkel?
A weboldalunkra mutató linkek értékesek a SEO szempontjából, ezért kár lenne veszni hagyni őket!
Irányítsuk át az URL-t, így továbbra is profitálhatunk a linkekből, még akkor is, ha az oldal már nem létezik.
3.4. Csökkentsd az ismétlődő tartalmakat
Ha egy webhely ugyanazt a tartalmat jeleníti meg a különböző URL-címeken, az duplikált tartalomnak számít.
A keresőmotorok egyetlen URL-t (a gyűjtő URL-t) választanak ki a felhasználóknak megjelenítendő tartalomra.
Az ismétlődő tartalom ugyan nem számít spamnek, de rossz felhasználói élményt jelenthet, a keresőmotoroknak pedig felesleges munkát és időpazarlást.
Ha több olyan oldalad van, amelyen ugyanazok az információk szerepelnek, próbálj meg átirányítást beállítani a nem preferált URL-ekről egy olyan URL-re, amely a legjobban reprezentálja ezeket az információkat.
Ezt a keresőmotorok is elvégzik előbb-utóbb, viszont előfordulhat, hogy két (vagy több) azonos tartalom közül ők nem azt jelölik meg fő tartalomként, amit mi is választanánk.
3.5. Javítsd az oldal belső linkelési struktúráját
A belső linkek folyamatos elhelyezésével szintén üzenetet hagyunk a Google és a látogatók számára. Mely oldalakra hivatkozunk a legtöbbet?
Ezzel jelezzük, mely oldalt tartjuk fontosabbnak, melyiken találják meg a legrelevánsabb információkat.
3.6. Használj leíró URL-eket
Az URL egyes részei navigációs útvonalként jeleníthetők meg a keresési eredmények között, így a felhasználók az URL-ek alapján is megérthetik, hogy egy találat hasznos lesz-e számukra.
Például a https://www.pelda.hu/2/6772756D707920636174 helyett https://www.pelda.hu/kisallatok/macskak.html
4. Haladó stratégiák a weboldal struktúra optimalizálásához
Mit tehetsz még a siker érdekében?
4.1. Hierarchikus struktúra kialakítása
Egy jól megtervezett weboldal hierarchikus szerkezete a látogatók és a keresőmotorok számára is egyértelművé teszi, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az oldalak.
- Főoldal: Ez legyen az oldalad legfontosabb, központi eleme, ahonnan minden más tartalomhoz el lehet jutni.
- Főkategóriák: A főoldalról érhetőek el, ezek csoportosítják a kapcsolódó tartalmakat.
- Alkategóriák és bejegyzések: A kategóriákon belül találhatóak, részletesebb információkat adva az adott témáról.
4.2. Tartalomkannibalizáció elkerülése
A tartalomkannibalizáció akkor fordul elő, ha több oldalad is ugyanazt a kulcsszót célozza meg, ami összezavarja a keresőmotorokat és csökkenti az esélyedet a jó helyezésre.
- Tartalom újrafelhasználása: Ha több hasonló témájú oldalad van, fontold meg azok összevonását egyetlen átfogóbb tartalomba.
- Kanonikus címkék alkalmazása: Jelezd a keresőmotoroknak, melyik az eredeti tartalom az azonos vagy hasonló oldalak közül.
4.3. Navigációs menü optimalizálása
A navigációs menü az egyik legfontosabb eleme a honlapstruktúrának, mivel ez segíti a látogatókat az oldalon való eligazodásban.
- Egyszerűség: Tartsd a menüt tisztán és áttekinthetően, hogy a látogatók gyorsan megtalálják, amit keresnek.
- Cselekvésre ösztönző elemek: Használj hívószavakat, például „Kapcsolatfelvétel” vagy „Vásárlás most”, hogy irányítsd a látogatókat.
- Rögzített fejléc: Ha a menüt a képernyő tetejére rögzíted, a látogatók bármikor könnyen hozzáférhetnek.
4.4. Szemantikus HTML elemek használata
A szemantikus HTML-címkék (pl. <header>, <footer>, <article>, <nav>) segítenek a keresőmotoroknak jobban megérteni a weboldalad tartalmát és struktúráját.
- Címkék használata: A <h1>-től <h6>-ig terjedő címkék segítségével hierarchiát hozhatsz létre a szövegben.
- Sémák alkalmazása: Strukturált adatokkal, például Schema.org jelöléssel pontosabb információt adhatsz a keresőmotoroknak az oldaladról.
4.5. XML webhelytérkép készítése
Az XML webhelytérkép a keresőmotorok számára készül, hogy könnyen feltérképezhessék az oldalad.
- Automatikus generálás: Használj eszközöket vagy WordPress bővítményeket, például a Yoast SEO-t, hogy automatikusan létrehozd és frissítsd a térképet.
- Tartalomprioritás megjelölése: Az XML webhelytérképen belül beállíthatod, mely oldalak fontosabbak, és milyen gyakran frissülnek.
Gyakran ismételt kérdések
Mi az a weboldal struktúra?
A weboldal struktúra a honlap tartalmának elrendezését jelenti, beleértve a linkelést, navigációt és a tartalom csoportosítását.
Miért fontos a weboldal struktúra?
- Segít a Google-nak a tartalom feltérképezésében.
- Elősegíti a jobb felhasználói élményt.
- Megakadályozza, hogy saját tartalmaink versenyezzenek egymással.
Hogyan építsünk jól teljesítő weboldal struktúrát?
- Csoportosítsuk a hasonló oldalakat kategóriákba.
- Tartsuk egyensúlyban a kategóriák méretét.
- Távolítsuk el a régi tartalmat.
- Csökkentsük az ismétlődő tartalmakat.
- Javítsuk a belső linkelési struktúrát.
- Használjunk leíró URL-eket.
Miért érdemes eltávolítani a régi tartalmakat?
Az elavult tartalmak eltávolítása és átirányítása segít megőrizni a SEO értéket és javítja a felhasználói élményt.